Sziasztok!
Elkészült az első fejezet újraírása. :) Kicsit kibővítettem a történet menetelét, így ezt a fejezet még egyáltalán nem olvashattátok semmilyen formában. Ezért is volt ennyi kihagyás az előző bejegyzésem óta. Úgy érzem, hogy a történet teljesség formálódott a fejemben és remélem vannak még olyan olvasóim, akiket érdekel. :) Az ismertetőt majd újra fogom írni!^^ Próbálom minnél hamarabb hozni a következő fejezetet, de lemondtam az ígérgetésekről, így majd akkor kerül csak fel a blogra, ha úgy érzem, hogy teljesen rendben van a fejezet. :) Remélem tetszeni fog, jó olvasást! ^^
1. fejezet
Az a furcsa fiú
Az emberek manapság távol élnek a
misztikus világtól – legtöbben afféle csalfa mesének tartják. Valószínűleg azért van ez így, mert egyrészt valamennyien borzasztóan hitetlenek,
másrészt tovább nehezítenék a már egyébként is elég bonyolult életünket. Ezért
a természetfeletti lények megegyezése alapján – mely már rég a feledés
homályába veszett - kizárták a halandókat a mágia csodájából. Talán jobb is
így, hiszen nem tudnák felvenni a versenyt velünk.
Én nem az
emberi világba születtem, mégis rákényszerültem, hogy itt éljek - végül is
ezért egyedül magamat okolhattam, a saját döntésem alapján mondtam le a trónról.
Királynő lehettem volna, mégis túlságosan fájt a szívem ahhoz, hogy abban a
kastélyban töltsem le hátralévő életemet.
Egyszerűen képtelen voltam minden este
nyugodtan lefeküdni, majd reggel ugyanígy felkelni, hiszen mégiscsak ott ölték meg a családomat.
A jó dolgok,
a kellemes érzések elszivárogtak a mindennapjaimból, már azt sem tudtam, hogy
megtalálom-e egyáltalán azt, amit keresek. Naphosszakat vándoroltam erdőkben,
olyan városokban, amiknek még csak a nevét sem tudtam. Megszállottan kutattam a
szüleim gyilkosa után, de olykor inkább csak kószáltam a nagyvilágban a remény
apró szikrájával a szívemben.
Felkerestem
a híres-neves Vlad Tepest, a vámpírt, akiről azt reméltem, hogy sok fajtájabelit ismer.
Egy hatalmas, sötét erdőn keresztül vezetett a kastélyához az út, szerencsére
nem keveredtem harcba odafelé semmilyen vaddal. A természet zaján kívül csak a síri
csend vett körül. A sűrű köd és a koromsötét igencsak segített abban, hogy ne lássak szinte semmit, fel is
buktam néhányszor valamiben. A zseblámpám nem sokat ért, hálát adtam az égnek,
mikor végre kibotorkáltam a rengetegből, a köd is kezdett feloszlani. Azonban
pár lépéssel később kis híján belezuhantam a kastély körüli hatalmas várárokba. Körülnéztem, hátha találok egy hidat és nem olyan messze
láttam is egyet. Elsétáltam odáig, majd a kőhídra léptem. Próbáltam minél gyorsabban szedni a lábamat, a szemeimet pedig
a földre szegeztem, ahová a zseblámpával világítottam. Mégsem bírtam a
kíváncsiságommal, így a lámpával megvilágítottam az alattam elterülő árkot. Mellettem hatalmas hegyes végű karók meredtek az ég felé, rajtuk rongyos ruhák és csontvázak. Ijedtemben hátrahőköltem és majdnem felsikoltottam, de még időben a számra
tapasztottam a kezem. Hát persze, karóba húzató Vlad – jutott eszembe.
Továbbsétáltam
a hatalmas kapuig, amin csak egy hatalmas, aranyszínű kopogtató volt. Felé nyúltam, de a kezem megállt a
levegőben, mert valaki belülről lassan
kinyitotta az ajtót. Az idős férfi a jobbjában tartott
olajlámpáját az arcom felé lendítette.
-
Hihetetlen, hogy mindenki ma este jön – zsörtölődött. – Viszont, ha már idáig eljutottál egyben,
kislány, akkor gyere beljebb. A gazdának
vendégei vannak, de biztosan rád is lesz ideje – mért végig a férfi, hangjában
némi gúnnyal.
Cseppet sem
kedves módon beinvitált és közölte velem, hogy felőle akár Darius is elcsámcsoghat a
húsomon, ha nem követem, de ő mutatja az utat.
- Ki az a
Darius? – kérdeztem.
A kandalló
felé biccentett, ami előtt ott hortyogott egy szürke szőrű farkas.
- Szóval a
házi kedvenc – jegyeztem meg semmitmondóan, láttam már azelőtt furcsább dolgokat is. Elhúztam a számat, mikor arra gondoltam, hogy ez a
Vlad fickó mennyire bizalmas viszonyt ápol ezekkel az állatokat. Valahogy nem
tudtam megérteni, hogy azok a farkasok, amiket rendkívül szerettem, hogyan bírtak
ennyire egy becsvágyó vámpír hatalma alá kerülni. Azonban még rosszabb volt a
tény, hogy úgy tűnt, a farkasoknak nincs ellenükre ez a szövetség.
Az a
gyönyörű szürkeség lassan kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, miközben rám nézett -
úgy éreztem, teljesen belém lát. Félrebillentette a fejét, pislogott egyet és
visszafeküdt aludni.
Odabent
levettem fekete kabátom csuklyáját a fejemről, amihez fekete nadrágot, egy fekete csizmát és egy kesztyűt vettem fel, ezek melegen
tartottak a kinti hidegben.
A férfi
össze-vissza tekergőző folyosók tömkelegén vezetett végig, majd leültetett egy kanapéra egy
dohányzóasztal mellé a sokadik helyiségben, ami hasonlított egy nappalira - bár
majdnem az összes terem ehhez hasonlóan volt berendezve. Azokat kötötték össze
a kígyózó folyosók.
- Maradjon
itt, a gazda most nem ér rá. Ott van az ajtó mögött – mutatott a régiesen
dekorált hatalmas faajtóra -, várja meg, míg kinyílik – mormogta, majd sarkon
fordult és elment.
Nagyjából
próbáltam megjegyezni az oda vezető utat, valamiért biztos
voltam benne, hogy a komornyik nem szándékozik megvárni, míg végzek. Megigazítottam hosszú
élénkvörös hajamat, hogy ne lógjon kékesszürke szemembe. Nem terveztem a
végtelenségig ott ülni, így egy idő után jobbnak
láttam lépni.
Az ajtóhoz sétáltam,
megfogtam a kissé rozsdás kilincset és azt lenyomva benyitottam – legalábbis
próbáltam, két kézzel kellett megtolnom, hogy kinyíljon.
- Nem
szívesen jöttem hozzád, mégis elég faragatlanságnak érzem, hogy már két órája
ülök várva a nagyon fontos vendéged távozását, mikor tisztában vagy vele, itt vagyok
– nyitottam be a vámpírhoz. – Elhiszem, hogy neked az idő nem számít, de nekem minden perc drága – álltam meg egy pillanatra az ajtóban.
Egy mélybarna
szempár tapadt rám, mikor beléptem az ebédlőként
berendezett terembe, aminek a tulajdonosa egy hosszú asztal túlsó végén ült.
Biztos voltam benne, hogy a vele szemközti széket is elfoglalja valaki, de őt
nem láthattam, háttal volt nekem. Mit sem törődve hát a helyzettel, gyors léptekkel
bementem az asztal feléig – nem néztem hátra a vendégre, úgy éreztem, el fog
bizonytalanítani – és karba fontam a kezeimet. Féltem tőle az alapján, amiket hallottam róla, de szükségem volt a segítségére, így a
kényszer hozzá hajtott. Határozottnak kellett tűnnöm minden tartózkodásom ellenére.
-
Tisztelettel megjegyezném, az is elég nagy faragatlanság, amit Ön csinál. Ilyen
hévvel és vádaskodón berontani egy megbeszélésre, hallatlan – szólalt meg
vékony hangon a vendég, mire hirtelen rákaptam a tekintetem.
Ügyeltem rá,
hogy ne látszódjon, mennyire meglepődtem azon, amit láttam. Egy szőke, göndör hajú kisgyermek ült a nagy karosszékében, az egyik szeme kék volt, a másik pedig
zöld. Régies felnőtt ruhát hordott
gyerek méretben. Az inge fehér volt, a
kabátja barna, nadrágja és cipője fekete. Belekortyolt a poharába, amitől a szája felső szélén ott maradt egy vékony vércsík. Egy kendővel leitatta.
- Szükségem
van rád, Vlad – fordultam vissza az említetthez, miután felocsúdtam a
pillanatnyi zavarból. Visszagondolva elég furán hangozhatott, mert a férfi
szigorúnak tűnő arcvonásai némileg ellágyultak és hangosan felnevetett.
- Örülök,
hogy van még ilyen a világon – mondta derülten gyengéden megigazítva vállig
érő, éjfekete haját. Fehér inget
viselt, aminek a nyakát csipkeszerű anyag díszítette. Egy sima fekete nadrágot és egy egyszerű, fekete bakancsot vett fel hozzá - régies ruháknak
tűntek, de nem hagyott rajtuk nyomot az idő. A férfi arca vékony volt, de álla karakteres,
borostamentes, mélybarna szemei pedig azóta rajtam pihentek, mióta beléptem a
terembe, ami kicsit kellemetlen kezdett lenni.
- Mármint,
azt akarom, hogy segíts nekem – javítottam ki magam kicsit zavartan. A torkomban
dobogott a szívem, ideges voltam és tudtam, hogy ezzel Vlad teljesen tisztában
van. Jót szórakozhatott rajtam magában. Megköszörültem a torkomat, próbáltam
fenntartani határozottságom látszatát.
- Nem
gondolod, hogy elég tapintatlan vagy? Megzavarod a vacsorámat a vendégemmel és
még követelőzöl is – sóhajtott fel. – Eléggé felvágták a nyelved, kislány.
-
Megehetnénk őt is – szólalt meg
csilingelő hangon a vendég.
- Ugyan, ő
is a vendégem, akárcsak te, Krain – hárított Vlad. – Mi lenne, ha későbbre halasztanánk a megbeszélést, barátom?
- Fontosabbnak
tartod ezt a némbert nálam? – ráncolta össze a homlokát a gyermekvámpír. Az
asztalon előtte is volt egy serlegben némi vér, akárcsak Vlad előtt. Belekortyolt
egyet, majd megnyalta a szája szélét. –
Maradnék, kíváncsivá tett ez a halandónak álcázott valami.
Sértettek a
lenéző megszólításai, viszont próbáltam nem törődni velük és azzal sem, hogy az imént egy pillanatra is elgondolkozott azon, hogy uzsonnának szánjon az
előző szerencsétlen után, aki a serlegében
végezte.
- Pedig egy
gyereknek nem kéne azt látnia, amit most fogok csinálni – állt fel Vlad a
székéről, majd lassú léptekkel mellém sétált, nem szakította meg velem a szemkontaktust. – Egy esetben segítek neked – simított
gyengéden az arcomra.
Azonnal
megértettem, mit akart, amint hozzám ért.
- Egy
másodpercig se hidd azt, hogy tudsz te nekem olyat adni, amiért odaadnám magam
neked – küldtem felé egy szúrós pillantást, de mire végigmondtam, megragadta a
csípőmet és magához húzott. – Hallottam már
rólad ezt-azt. Valaki szerint egy hataloméhes állat vagy – próbáltam eltolni
magamtól, mire ő felnevetett. Feszélyezett a közelsége, főleg azután, hogy a derekamról átvándorolt a keze a fenekemig és
belemarkolt. Reflexszerűen felemeltem a jobb kezemet és az arca elé tartottam a
karkötőmet.
A karkötőmön összesen kilenc fajta kő díszelgett. A legnagyobb, a gyémánt pont középen volt, engem jelképezett.
Balra mellette egy vörös rubin foglalt helyet, majd egy sárga topáz, egy
holdkő, egy fekete obszidián, egy ametiszt, egy világoskék akvamarin, egy
zafír, végül egy smaragd. Mind egy-egy lovagomat képviselte, akik megvédték az
életemet mindentől. Ez volt hát az én erőm kulcsa, a mágia, amit a
hazámból hoztam
magammal.
Meglepett a
felismerés Vlad tekintetében, aki szinte abban a pillanatban elhúzódott, amint
meglátta a köveket.
- Mi a
neved? – kérdezte követelőzően, amire nem tudtam rögtön válaszolni, hiszen lekötött
az a tény, hogy a hírhedt vámpír talán ismeri a karkötőm erejét. Megismételte a kérdést.
- Greta –
kezdtem el, de közbevágott.
- Dreen – vágta
rá a férfi.
Percekig
képtelen voltam megszólalni, ahogy ő is. Habár nem ezt a
nevemet, hanem édesanyám, Natasha Havens
családnevét használtam az emberek világában, halvány sejtelmem sem volt arról,
honnan ismerhette Tepes a családomat.
- El sem
hiszem, mennyit változtál az évek alatt – kínált meg végül hellyel az
asztalánál döbbentről kíváncsi hangnemre váltva, mintha
még örült volna is egy kicsit. - Biztosan nem emlékszel rá, de édesapáddal
jártatok nálam egy párszor, mikor még olyan négy vagy öt éves lehettél. Dariust
folyton terrorizáltad. Felmásztál a hátára és addig húzgáltad a nyakán a szőrét, amíg el nem indult körbe-körbe a nappaliban lévő kanapé körül a kandalló előtt – mesélte derült nevetéssel, amint visszaemlékezett a történtekre. A
beszéde, a gesztusai, az arcvonásai annyira megváltoztak, mintha egy teljesen másik
személy lenne, mint pár perccel azelőtt.
- Valóban
nem emlékszem – vallottam be.
- Nem gond –
csapta össze a két tenyerét -, én attól szívesen segítek neked, bármit is
szeretnél. Előtte azonban meg kell kérdeznem,
hogy hol hagytad Juliant? Nem ért rá eljönni veled?
- Részben
ezért jöttem ide – néztem mereven az asztallapra, miután nyeltem egyet. – Anya,
apa, a húgom, Clarissa és a bátyám, Sebastian mind meghaltak – mondtam halkan,
majd egy időre összeszorítottam a fogaimat, hogy erős tudjak lenni.
Lehervadt
Vlad arcáról a derült mosoly.
- Ki tette?
– kérdezte.
- Nem tudom,
ezért vagyok itt nálad. Biztos vagyok benne, hogy vámpír tette, mert láttam
elmenekülni – feleltem határozottan és a szemébe néztem. – Segíts nekem
megtalálni, hogy aztán én magam ölhessem meg!
-
Képtelenség – tiltakozott Tepes kortyolva egyet a poharából. – Határozottan
állítom, ahogy én voltam, vagyok és leszek a hexaldarok[1]
egyetlen vámpír támogatója az emberek világában, a Földön, legtöbbünk még a
létezésetekről sem tud, nemhogy a kapu hollétéről és az átjutási módról. Biztosan rosszul láttad vagy valaki megtévesztett
téged.
- Ne
szórakozz velem, Vlad! – váltottam komolyabb hangvételre az asztalra csapva. –
Mindketten jól tudjuk, hogy vámpírok ölték meg a családomat. Ne próbálj nekem baromságokat
bemesélni! Azon sem csodálkoznék, ha már azt is tudtad volna, hogy a családom
halott és én idejövök majd hozzád. Biztosan megvannak a forrásaid.
- Ez nem
igaz – igazított a férfi a haján némi sértettséget mutatva. – Nem tudtam semmiről,
csak kétlem, hogy egy vámpír egymaga képes legyen átjutni Ravranarba. Úgy őrzik
az átjárót, mint egy nemzeti kincset. Magad is tisztában kell lenned vele, hogy szinte csak királyi engedéllyel
engednek át, ha nem igazolod magad a királyi család tagjának. Különben meg a
kapu helye megváltozik minden százhatvannyolcadik órában.
- Már meg
sem kérdezem, hogy ezt ugyan honnan tudod – forgattam meg a szememet.
Egyáltalán nem bíztam benne. Mivel nem emlékeztem arra, amikről mesélt, akár színjáték is
lehetett az egész. – Vannak kerülő utak, módok, ahogy
ki lehet játszani a kapuőröket. Aki jól ért a mágiához, annak ez nem nagy kunszt – álltam fel a székről.
- Csupán
azért gondolod így, mert a királyi családok egyikének tagja vagy – érvelt
tovább Vlad. – Te egyetlen csepp véreddel igazolhatod, hogy ki vagy és azonnal
átengednek, de egy idegennek, akinek nincs királyi engedélye, próbákat kell
kiállnia, ahol rend szerint a jelentkezők tetemes része szörnyet hal.
Nem folytattam,
mert jól tudtam, hogy igaza van, csak nem akartam elfogadni. Azonban szentül
hittem, hogy a rendszer nem áthatolhatatlan, így egy másodpercre sem vetettem
el az elméletemet.
- Nos, ha
Tepes barátom nem tud Önnek segíteni, majd megteszem én – itta ki a maradékot a
poharából Krain, a gyermek vámpír, aki eddig végig hallgatott. – Azt hiszem,
mindent megbeszéltünk, amit terveztem – állt fel szavait Vladhoz intézve, aki
egy bólintással tudomásul vette a hallottakat. Krain az ajtó felé fordult és
elindult kifelé, a küszöbnél azonban megállt. Haboztam. Ez a vadidegen kölyök
vámpír el akart magával vinni valahová, azt se tudtam, merre. Ostoba döntésnek
tűnt egyáltalán mérlegelni azt, hogy vele tartsak,
de jobb lehetőség híján kénytelen voltam. Ő bizonyult az
első feltehetőleges nyomnak, mióta elindultam
a hazámból. – Kérvényt kell benyújtanom, hogy kövessen? – szólt vissza nekem,
mire én kelletlenül utána eredtem. Úgy éreztem, képes leszek magam megvédeni
ellene, ha arra kerül a sor.
- Még találkozunk,
Greta – hallottam Vlad visszhangzó mondatát a teremből utoljára.
Ezután már
csak arra figyeltem, hogy tudjam követni Krain sebes lépteit, többször rá
kellett szólnom, hogy lassítson, mert nem tudom tartani a tempót. Szinte
pillanatok alatt kiértünk a hatalmas várból és áthaladtunk a hídon, amin
odafelé átmentem. Próbáltam elvonatkoztatni a hullafejektől és előre szegeztem a tekintetem, összehúztam magamon a kabátom.
Az idő még jobban lehűlt, a köd pedig
sűrűbb lett, farkas vonyítást lehetett hallani a fák közül. A hideg szél csípte az arcom,
a vastag kabátom ellenére is vacogtak a fogaim. Krain egy idő múlva kicsit lelassított, mert látta, valóban nem leszek képes vele
együtt száguldani. Felajánlotta ugyan, hogy a hátára vesz, mert úgy gyorsabb az
út, de inkább maradtam a jól bevált gyaloglásnál.
Órákat
kutyagolhattunk, mire megláttunk egy kis fényt magunk előtt. Egy falut találtunk szinte a semmi közepén. Krain nem volt éppen beszédes kedvében, még a kérdéseimre
se nagyon akart válaszolni. Az, hogy hova visz, milyen fantasztikus
információval akar nekem szolgálni, amivel segítheti a nyomozásomat, nem derült
ki számomra, mert nem reagált az ilyen nemű kérdéseimre. Úgy éreztem, sohasem fogunk az út végére érni, teljesen átfagytam.
A falu
csendes, a gyér utcai világításnak köszönhetően elég sötét volt - a fények hiába verődtek
vissza a fehér hóról. A házak lerobbantnak, romosnak, koszosnak látszódtak.
Gyaloglás közben körülnéztem és megállapítottam, hogy a falu alig állhatott
csupán öt sor házból, körülötte sűrű
erdő terült el. Olyan, hely volt, ahová magamtól ugyan be nem tettem volna a lábam, de egy számomra ismeretlen
belső sugallat hatására követtem Kraint. Úgy
gondoltam, ha bajba kerülök és az én erőm kevésnek
bizonyulna, ő biztosan megvédene.
Elfojtottam
egy nevetést. Rettentő naivnak éreztem magam,
de nem volt más választásom. A gyermek vámpír tűnt az egyetlen olyan nyomnak, ami közelebb
vihetett a célomhoz. Nyeltem egyet, megnyaltam reszkető ajkaimat, majd
letöröltem róla a nyálam, hogy ne fázzon még jobban. Áldottam az eget, amiért
vittem magammal kesztyűt.
Végül egy
kicsi fogadóba tértünk be, ahol a nagydarab, igénytelenül borostás, feslett
ruhájú kocsmáros az egyik asztalt törölgette. A fából készült körasztalok
elszórtan helyezkedtek el bent és a hozzájuk tartozó székekkel együtt egészen
otthonosnak lehetett mondani a helyet. Viszont az egészet nagyjából csak a
pókháló tartotta össze és mindent ellepett egy réteg kosz a kocsmáros
törekvései ellenére. Viszont a hatalmas kandalló lobogó, forró tüzével a bal
oldali falon azonnal elnyerte a tetszésemet és nagy erőfeszítéseimbe telt, hogy azonnal ne
fussak oda hozzá.
Krain
elővett némi emberi pénzt és kivett egy két ágyas szobát az éjszaka további részére. A
kocsmáros felkísért a szobánkba, én meg szinte azonnal levetődtem az ágyra.
Krain tüzet rakott a pici kandallóban, már ezzel felülmúlta az elvárásaimat a
hely. A tűz lassacskán meleget
varázsolt a szobába, kezdtek felolvadni a testrészeim.
- Miért
szálltunk meg itt? - kérdeztem végignyújtózva
a nem valami kényelmes ágyon, bár nekem a kinti körülményekhez képest királyi
fekvőhely volt.
- A célunk
ez a falu és az, akihez jöttünk, valószínűleg alszik. Ha holnap a hasznát akarod venni, akkor ki kell magát pihennie. Neked se ártana az
alvás, karikásak a szemeid – állapította meg.
Ő már a másik ágyon ült és a szemembe
nézett, mikor rápillantottam. Természetfelettien gyorsan mozgott, ahogy a
legtöbb vámpír. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy féljek tőle, de ha
meg akart volna ölni, el sem jutunk a fogadóig.
Percekig
néztem vele farkasszemet, miközben bebújtam a takaróm alá.
- Valami
nagyon érdekelne engem – törtem meg a csendet. – Miért segítesz te nekem?
- Én tudom,
te ki vagy és honnan jöttél, azonban neked fogalmad sincs, mi vagyok és honnan
jöttem. Miért bízol hát bennem? – kérdezte kikerülve a válaszadást. – Itt helyben
felszakíthatnám a torkodat és megfürödhetnék a vörös, ízletes véredben.
Már-már
komikusan hangzott ez a mondat Krain szájából, mégis kirázott a hideg.
Egyáltalán nem illett a külsejéhez az a kép, amit magáról festett.
- Te vagy az
első, akin azt érzem, igazán segíteni akar. Ahogy mondtad, akár meg is tudnál
ölni, de nem teszed – szívtam be az alsó ajkam, mint mindig, amikor gondolkodom
valamin. – Vagy megpróbálhatnád, de én öllek meg téged - vetettem fel. – Nem
tudhatod, nem látsz a jövőbe.
- Valóban
nem látok – vágta rá -, de láthatnék – hunyta le és nyitotta ki a szemét
lassan. – Most aludj – mondta parancsolóan. – Reggel korán kelünk.
Még lett
volna hozzá egy-két szavam, de egy pillanat alatt megfordult az ablak felé és a
takarót magára vonta. Az ablakon a sötétítő el volt húzva, így nem láthattam ki
rajta. Örültem neki, a sötétben olyanokat láthatunk, amiket nem akarunk,
megrémítő dolgokat. Így az ajtó felé fordultam és nyakig betakaróztam.
Szorosan lehunytam a szemem. Nagyon elfáradtam a sok gyaloglásban.
Elalvás
előtt még járt az agyam
egy kicsit a történteken,
Krainen, a fogadós sunyi mosolyán, amikor elhagyta a szobánkat.
Azonban pillanatok alatt álomba zuhantam.
Másnap
reggel magamtól keltem elég későn. A nap már fent járt az égen. Az idő elég kellemesnek
tűnt odakint, mikor elhúztam a függönyt, a nap sütött.
- Húzd már
vissza! – mordult rám Krain a sarokból. Ijedten kiáltottam fel.
- Normális vagy? – fogtam meg az ágyán a
párnáját és hozzávágtam. – A szívbajt hozod rám – szidtam meg.
- Észre se
vetted, hogy nem fekszem a másik ágyban? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Nem –
vallottam be egy percnyi hallgatás után. – Nem vagyok hozzászokva, hogy
másokkal aludjak egy szobában – magyaráztam még mindig egy kicsit paprikás
hangulatban. Csak ekkor tűnt fel, mi változott
Krain külsején az este folyamán. – Te meg mitől vagy véres? – kérdeztem tőle rosszallóan. Erre
igazából nem is akartam választ kapni.
- Móresre
kellett tanítanom a kocsmárost – felelte, mintha magától értetődött volna. – Az éjszaka bejött a szobába és meg akart téged erőszakolni.
- Micsoda? –
szörnyülködtem. – Miért nem ébredtem fel rá akkor?
- A szagán
éreztem, mikor benyitott. A maradékot már csendben, a földszinten intéztük el –
mesélte megtörölve a száját. – Ebben a faluban rengeteg gazember él, Greta –
rántotta be a függönyt és leült az ágyára. Furán ejtette a nevemet, talán akkor
mondta ki először. – A vándorokat kifosztják és megölik, akár meg is eszik. Akkora a szegénység,
hogy azt te el sem tudod képzelni. Túl kevés vadat fognak a környéken, hogy ne
éhezzenek. Valahogy mégis túlélik - kötötte be a kibomlott cipőfűzőjét. – Azt hittem, ma borús lesz az idő és egy vastag
pokróc alatt el tudlak vezetni a nőhöz, akihez jöttünk, de tévedtem. Várnunk kell estig.
Meg sem
vártam, hogy bármi mást mondhasson, kimentem a szobából. Reméltem, hogy nem
találok majd lent egy egész vérfürdőt, óvatosan,
kukucskálva lépkedtem le a lépcső fokain. Azonban lent széles mosollyal üdvözölt a kocsmáros.
- Jó
reggelt, kisasszony – mondta dörmögő hangján. – Sajnálom, ami az este történt - közölte, majd folytatta munkáját. Két
pici pötty volt a nyakán, Krain megbűvölte. Talán ez volt a legbizarrabb vámpírképesség, ami csak létezett.
Szó nélkül mentem
tovább az ajtóig, kinyitottam és kimentem. A hideg szél hirtelen vágott az arcomba
odakint. Legalább az a nyomorult hó nem esett.
Szia! Először is, szögezzük le; ma kifejezetten rossz napom van. Mielőtt belevágtam az olvasásba, elhatároztam, hogy semmit sem kímélő véleményt fogok írni, de nem ment. Szóismétlés nuku, a hosszútávon unalmassá válható tőmondatokat csak párszor véltem felfedezni. Nagyon jól leírod a párbeszédeket, beleéli magát az ember :) A fogalmazásod már-már a tökéleteshez közelít, a történethez pedig csak gratulálni tudok, szépen folynak az események, mintha ömlenének belőled a szavak c:
VálaszTörlésKíváncsian várom a folytatást.
Ölel: Petra B.
ui: Majd te is kommentelsz az én blogomhoz? *-*
Szia!
TörlésKöszönöm a kommentet, igazán motiválódtam tőle!^^
A tőmondatokról meg csak annyit, hogy próbálok rá figyelni, mert igazság szerint én sem szeretem olvasni őket.xd Viszont úgy látszik, még becsúszik pár. :s
Amint tudok, benézek hozzád.^^
xoxo B.-
Szia. Nekem nagyon tetszett ez a rész. :D Mondtad, hogy írjak kritikát, de az a helyzet, hogy nem találtam benne olyat ami nem tetszett.
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszi, remélem a folytatás is tetszeni fog, ami nem soká érkezik majd. :D
xoxo B.-
Szia. Én is elolvastam a részt és (bár nem tudom, átdolgozás előtt milyen volt) nagyon tetszett. :) Még helyesírási hibákat sem találtam. Szépen fogalmazol, jók a párbeszédek, és kíváncsi vagyok a következő részre.
VálaszTörlésBízom benne, hogy majd te is benézel hozzám :)
Szia!:)
TörlésÖrülök hogy tetszett, hamarosan érkezik a folytatás. :D Amint tudok, benézek hozzád.^^
xoxo B.-
Hello!
VálaszTörlésÍgértem, hogy jövök olvasni, most sikerült időt szakítanom rá.
Komolyan sokat fejlődtél és látszik az íráson, hogy rengeteget dolgoztál vele.
Egy észrevétet volna, hogy az elején a főszereplőlány ne saját maga mondja el hogy hogyan néz ki. Szerintem e/1-ben is hitelesebb úgy ha más szemszögéből derül ki. Pl párbeszédben beszélnek róla.
Puszi Kylie.
Szia!
TörlésKöszi.^^ Ez egy igen jó ötlet, megpóbálom inkább így beleszőni. :D
xoxo B.-
Szia!
VálaszTörlésNem igazán olvasok fantasy-kat, sőt, ha nem is irsz rám, talán bele sem kezdek.
Elképesztően magával ragadott úgy a történet, mint az irásstilusod. Teljesen bele tudtam magam élni a lány szerepébe, és fájdalmasan felsóhajtottam, amikor rájöttem, hogy ezt az átélést abba kell hagynom, mert nincs már mit olvasnom.
Siess a következővel ^^ <3
Ciara ××
Szia!
TörlésKöszi, örülök, hogy tetszik.^^ Már fenn is van a folytatás.;)
xoxo B.-
Drága Bonnie!
VálaszTörlésIgazán érdekesnek találom a történeted, tetszik. :) Érdekesen fogalmazol, elég hosszú a fejezet is és valami mindig történt, amitől még izgalmasabb lett a fejezet.
Viszont észrevettem egy-két helyesírási hibát az irományodban. Ha adhatok egy tanácsot, akkor miután megírtad a fejezetet, olvasd át és ha kell, írj hozzá vagy vegyél el belőle. :) A másik, amit észrevettem az az, hogy nem igazán írod körbe a karaktereket. Ezt hiányoltam a fejezetből.
Nos, egyenlőre ennyi jutott az eszembe, remélem tudtam segíteni. :)
Puszi,
Rosy.
Szia, Rosy:)
TörlésKöszi a véleményt, javírom majd a helyesírási hibákat. :D Mindig elolvasom legalább 2x, mielőtt publikálom, de úgy látszik, így is marad benne hiba.:S Melyik karakter leírását hiányoltad? :D Újraolvastam és szerintem mindenkit bemutattam. Remélem majd válaszolsz, kíváncsi vagyok, mire gondoltál.:)
xoxo B.-
Visszaolvastam a részt, bocsi, de elnéztem :$ kicsit kába voltam ma :3 benne van minden :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésÚgy gondoltam, hogy majd az utolsó fejezethez írok az egészről, de annyi gondolatom támadt már így az elején, hogy jobb, ha még most leírom. Ezzel nem bántani szeretnélek, csak tanácsot adni, hogy mivel lehetne még jobb a blog és a történet.
Szóval, szerintem mindenképp kellene egy új kinézet. Ennek a színeit nem nagyon tudom összeegyeztetni a történettel. talán még ez a barnás-vöröses hátteret igen, de ez a kékes-szürkés semmikép sem illik hozzá, az oldalt látható Jogok modul piros színe pedig egyenesen rikít, kell pár másodperc, mire a szemem felfogja, hogy azok most betűk lennének. A linkcseréknél pedig mindenképp beállítanám, hogy 5 vagy 10 jelenjen meg csak, mert, így túl hosszú a modulsáv, illetve a frissítések szerint állítanám be ezeknek a sorrendjét, mivel több olyan blog is van közte, amit már több éve nem is frissítettek. Annak a valószínűsége, hogy erre majd valaki rákattint, szerintem igen csekély.
Nos, nem picit megrémültem, amikor megláttam az archívumban a 2012-es évszámot... aztán, ahogy átlapoztam a díjat, rábukkantam arra a bejegyzésben, ami megadja ennek a válaszát, hogy nem mostanában kezdtél neki az írásnak, csak volt egy nagyobb szünet. Szerintem ezeket a bejegyzéseket nyugodtan leveheted, vagy ha ragaszkodsz a díjakhoz, akkor rakd őket egy külön oldalra, a bejegyzések között pedig csak az maradjon, ami az újra írt történethez tartozik.
A designra picit visszatérve, most lehet, hogy picit bunkó leszek, viszont tényleg ajánlom, hogy válts, mert emlékszem, hogy többször rákattintottam a blogra, de a külsőt látva tovább is léptem. Tudom, hogy nem ez alapján kellene ítélni, viszont a mai világban elég fontos ez, ahogyan a mondás is tartja: a külső az, ami megfog, viszont a belső az, ami megtart. Természetesen becsülendő, hogy te magad készítetted, nekem se ment elsőre minden, sok gyakorlás kell hozzá, aztán majd sikerülni fog.
A fejezet bennem kettős érzéseket keltett. Az mindenképp pozitív, hogy igen hosszú rész lett, illetve a fogalmazásod is elég igényes, viszont szerintem túl sok mindent akartál belezsúfolni, amit talán jobb lett volna két külön részbe, ami pedig egybe jut, sokkal jobban részletezni, mert számomra így elég sok minden tisztázatlan maradt. Gondolok itt például a család halálára. Mikor volt? Egy hete, egy hónapja vagy több éve? Vagy Greta mennyit töltött az emberek között? Egyáltalán milyen korban játszódik az egész, mert oké, hogy van külön világ az embereknek és külön a természetfeletti lényeknek, de pontosan nem tudtam rájönni, hogy most egy középkori regény kezdetét olvasom, vagy egy modernét. Persze Krain ruházatánál olvastam, hogy régi módi, de nem tudtuk meg, hogy ő mióta vámpír.
TörlésVlad személye számomra egy picit érthetetlen. Ahogy elkezdtél róla írni, egy igen zord, félelmetes vámpírt képzeltem el, aki a kegyetlenkedésben leli örömét. Aztán, ahogy megjelent, már inkább egy kéjenc jutott eszembe, hiszen nem elég, hogy végig Gretát bámulta, hanem tett is szexuális utalást. Ez persze nem gond, csak éppenséggel bennem kettős érzést kelt, mert ha az első elképzelést veszem figyelembe, akkor a lány betoppanását valószínűleg a torkára szoruló kézzel találta volna szembe magát. Viszont, ha a kéjencet, akkor pedig az a természetes számomra, amit le is írtál.
Ennél a résznél számomra van egy logikai bukfenc is, mivel azt tudjuk, hogy Greta egy (van több is, mert valahol erre utaltál?) királyi család tagja, akkor evidens, hogy a természetfeletti lények ismerik őket, nem? De, ha csak Vlad ismeri őket, akkor tudnia kellett a gyilkosságról, ha vámpír volt, ha nem. Aztán pont ehhez jön a következő, ha csak a kastély tulajdonos tud róluk, akkor Krain miért? persze lehet, hogy a későbbiekben erre fény derül, de nekem ez így nem áll össze egy picit. Illetve ők most melyik világban vannak akkor, mert ez se volt teljesen világos, hiszen az elején azt írtad, hogy nekik meg van a maguk világa, de a vámpírok mégis az emberekében vannak?
Aztán számomra az se teljesen tiszta, hogy ha a vámpírokban kárt okoz a napfény, miért indultak el az éjszaka közepén a biztonságos várból? Főleg, hogy csak egy fogadóba tudnak csak betérni, ami egy vámpírnak biztosan nem nyújt teljes védelmet. Ezt bizonyítja a reggeli jelenet is, amiben szintén van egy kis baki, mert kéri, hogy a lány húzza el a függönyt, aztán mégis gond nélkül megteszi maga minden sérülés, fájdalom nélkül.
Nem akarok kukacoskodni, de nekem ezek szemet szúrtak olvasás közben, és lehet, hogy csak én vagyok így vele, de ez a sok történés, információ túl sok volt, nekem ez egy picit elvont az élvezetéből. Szépen fogalmazol, így csak azt tudom mondani, hogy nem kell egy fejezetbe belesűríteni mindent... az egyik barátnőm hívta fel arra a figyelmet, hogy nálam általában egy fejezetben 3 fontosabb esemény van, és aztán le is zárom a részt. És igaza is volt, amit tudat alatt csináltam mindig is, az üres lyukakat, pedig összekötő részekkel egészítettem ki, érzelmekkel, leírásokkal. Mert ugyan leírtad, hogy félt, de közben nem remegett, nem kereste a kiutat a szemével? Nem kell természetesen azt csinálni, amit én, viszont véleményem szerint nem kellene, hogy ennyi minden legyen egy fejezetben, mert előbb vagy utóbb az olvasók el fogják veszíteni a fonalat.
Ne haragudj, amiért ennyit írtam. A következőt, majd az utolsó fejezethez írom meg és remélhetőleg, sikerül majd kevesebbet írnom.
Üdv,
Catalina
Szia! :D
TörlésAmint láthatod, a design-on próbáltam egy kicsit javítgatni, bár nem vagyok ebben valami mester. :D Még igyekszem élvezhetőbbé tenni a külsőt, amennyire csak tudom.
A fejezettel kapcsolatban pedig először azt szeretném elmondani, hogy ez már a kibővített változat, szóval van néhány problémám az összekötő részekkel, valóban, de ezeket mindig próbálom javítani, kibővíteni. Van néhány részlet, amit azért hagytam nyitva, mert később kiderül majd - azért azt nem mondom el, melyik :D -, viszont ezt az érzelemkifejtés részt tényleg gyakorolnom kell még. Hülyén fogalmazva furcsa, hogy az olvasó nem lát a fejembe... :)
Köszi a véleményt, nekem pont megfelelt a hosszúsága.^^
xoxo B.-
Szia. Azt hiszem nem tudok mit írni, az előttem szólók màr mindent kiveséztek. Tetszik ahogy írsz, jó a stílus és kevés a hiba. Maga az alapsztori tetszik, bár még nem érzem azt a különös, magával ragadó varázst, amit mindenhol keresek. De szerintem ez még változhat. Köszi hogy olvashattam!
VálaszTörlésSzia :D
VálaszTörlésNe haragudj, hogy ilyen későn, de most itt vagyok, hogy elemezzem az első részt a legjobb tudásom szerint. Az előttem szólókkal sok mindenben egyet értek. Nagyon tetszik az alapsztori, a leírások és úgy nagyjából minden. Helyesírási hibát nem találtam benne és a vesszők is jó helyen vannak. :D
Puszi C.
Szia! :)
VálaszTörlésNos, tényleg nem maradt már semmi, amit mondhatnék. Tetszik az alapötlet, el kell mondanom, hogy nagyon megnyertél az ismertetővel és ez az első rész is nagyon jóra sikeredett. Szépen fogalmazol, kevés helyesírási hibával, ráadásul örülök, hogy Vlad Tepest választottad a vámpír szerepére, aki valóban inkább testesít meg egy vérszívót, mint egy csillogó Edward. Amit még megjegyeznék - bár ez valószínűleg csak az én agymenésem -, hogy számomra kicsit hosszú így egyszerre.
Egy szó, mint száz, ígéretesnek hangzik a történet és folytatni is fogom az olvasás. :)
Ölelés,
Kol.
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszett és várom a további véleményedet is.^^ Igen, hát Vlad... Nos Ő Vlad. :D Főleg, ha olvastad Jeaniene Frost Cat és Bones, vámpírvadász sorozatát. :3 Attól kezdve Vlad fanatikus vagyok.
xoxo B.-
Szia!
VálaszTörlésKezdem az elején.
Hosszú fejezet! Hell Yeah! Van időd kibontani a szereplőket, megismertetni minket a sztorival, egy szó mint száz, bevonsz a sztoriba. Azzal, hogy a nagyfejesek úgy döntenek elzárják a mágiát a halandók elől nem értek egyet, de hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a döntésüket, nem igaz? Azzal szembe kell nézni, hogy amit az ember nem ért, attól mindig is félni fog, és bizony a mágia, bármelyik sztoriban is olvassuk, ilyen. Na de, a sztori többi részéről.
Nincs helyesírási hiba, és a vámpírok sem csillognak. Thank Godness! Viszont a tudnák és társai sokszor jelen vannak a szövegben. Ezeket szerintem valahogy fogalmazd át :) Greta karaktere szimpatikus, tipikus olyan lány, akiket kedvelek mint egy regény hősnői. Nem az a tipikus nyiff-nyaff hercegnő aki a férfiaktól várja a megmentést.
Krain haláli, nagyon jó pali, őt is csípem. Szerintem szereztél még egy olvasót :)
Szia! :)
TörlésNos, én szeretem ezt a titkos világ feelinget, a vámpírkák meg félnek a tömegmészárlástól, lásd. boszorkányüldözések. :D Csak az a különbség, hogy a mai világ emberének több és modernebb eszkozei lehetnek, amikkel elkezdhetik nyírni a természetfelettieket.
A tudnákot javítottam, de nem tudom, mi az az "és társai", szóval... :D Örülök, hogy tetszik a főhős, magam is ezért a tulajdonságáért kedvelem. :)
xoxo B.-