2016. augusztus 4., csütörtök

Újdonság

Sziasztok! :)

Kicsit csúszik az új fejezet, amit látjátok - már alakul, csak sajnos nehezen -, de úgy éreztem, hogy megérdemel egy új bejegyzést, ami kipattant a fejecskémből. A minap elérte a blog a húszezer megtekintést és úgy döntöttem, hogy ennek örömére hozok valami teljesen újat a blogra, amiről szeretném kikérni a véleményeteket. :)
Az ötlet nem lenne más, mint külön bejegyzések azokról a lényekről, amik szerepelnek a történetben. Gondolok itt a szerepükre a mitológiában, különböző vallásokban akár, némi háttértörténetre, ilyesmi. Végeztem egy kis kutatómunkát és sok érdekes lényt találtam. :) Nyilván a szerepüket a történetben nem írnám le, mert az az új olvasóknak spoiler lenne, ha véletlen oda tévednének be először - mert úgy oldalt szeretnék ezeknek nyitni, mint ahogy a fejezeteknek is itt jobb oldalt. :)

Nos, örülnék pár visszajelzésnek - kommentnek vagy itt a bejegyzés alatt egy pipának is, hogy tetszik-e az ötlet vagy sem. :)

Az új fejezet készük, az ötletek már megvannak a fejemben, csak le kell írnom, de nem akarom elsietni.

Köszönöm a türelmeteket és előre is a visszajelzéseket.


xoxo B.-

2 megjegyzés: